Nespresso ékszerek

Sziasztok Kreatívok!

Október 23-át idén Nespresso ékszerek gyártásával töltöttük. Hiába, az utóbbi időben annyi kávé fogyott, hogy kezdeni kellett valamit az üres kapszulákkal, amik aztán a szivárvány minden színében pompáznak!
Kép

És hogy mi ez az egész őrület? A WAMP-on járva figyeltem fel egy árusra, aki Nespresso kapszulákból készített ékszereket. Annyira megtetszett az ötlet, hogy rákerestem az interneten. Kiderült, hogy komoly művészeti ággá fejlődött a kapszulák újrahasznosítása és számtalan ügyes megoldás, módszer, tipp keringett már a neten. Elhatároztam, én is gyűjteni fogom a kis színes kapszulákat és kipróbálom, hogyan lehet ékszert készíteni belőlük. Tegnap meg is valósítottam a tervet,  ma pedig beszámolok nektek, hogyan is csaphattok fel ti is ékszerésznek!

Először is kell hozzá egy csomó Nespresso kapszula. Gyűjtésük igazán nem nehéz. Sok kávét kell inni, de ez talán nem olyan nagy teher. Minden kapszulában más-más ízesítésű kávé található, tehát ha egy szivárvány színű nyakékre vágytok, végig kell kóstolnotok a termékpalettát! 🙂 Nem is olyan rossz, igaz?

Ha már megvannak a kapszulák, azt kell kitalálni, mit is szeretnétek készíteni. Itt én most egy egyszerű fülbevalót csináltam, de alkothattok gyűrűt, kitűzőt, nyakláncot, a metódus ugyan az. A fülbevalóhoz minimum 2 darab kapszula szükséges (4 darab akkor kell, hogy ha 2 oldalasra szeretnétek csinálni a fülbevalót), ezenkívül 2 fülbevaló-gyűrű, hogy legyen mire akasztani a kapszulát, illetve ha szeretnétek díszíteni a kapszula belsejét, akkor oda is ki kell találni valamit, de teljesen simán, dísz nélkül is szuperül néz ki! Én alumínium drótot használtam, az szépen harmonizál a kapszula szélén lévő szegéllyel, emellett könnyen kezelhető, bármit lehet gyúrni belőle és még jól is néz ki.

Ha minden megvan, vágjátok ki a kapszulák fedelét, és kaparjátok ki belőlük a kávét. Ezt egy egyszerű késsel, ollóval is megtehetitek, mert a kapszulát nagyon könnyedén lehet vágni, hasítani. Ezután mossátok ki a kapszulákat, szárítsátok meg őket, hogy szép tiszták legyenek, majd két vágódeszka közé téve egyszerűen lapítsátok össze őket. Ehhez sem kell herkulesi erővel rendelkezni, nagyon egyszerűen összelapulnak, próbáljátok ki bátran!

Ha mindez megvan, hajlítsatok számotokra kedves mintát az alumíniumdrótból. Én egy csigaformát készítettem, mert mutatós és egyszerű. Ezt a formát kell beleragasztani a kapszula közepébe. Személy szerint erre én mindig ragasztópisztolyt használok, mert gyors, egyszerű és megbízható. Más ragasztókkal nekem mindig meggyűlt a bajom.

Ha megszáradtak a kis spiráljaink, akkor már csak egy lyukat kell ütni a kapszulákra (ollóval, tűvel, késsel például) és átfűzni rajtuk a fülbevaló alapokat. Ha nem szeretnétek, hogy csak egy oldala legyen fülbevalótoknak, akkor érdemes a hátukra ragasztani még egy-egy kapszulát, így az sem baj, hogy ha a nagy hajdobálás közben esetleg kifordul.

A technika tehát:

1. kávét inni
2. kapszulát üríteni, mosni
3. lapítani
4. díszíteni
5. ékszeralapra feltenni

Kép

Mi tegnap nagyon belejöttünk a dologba, így rengeteg mindent készítettünk, inspirációnak íme a végeredmény és munkára fel!

Kép

Parafadugó polc

Amikor új polcot szerettem volna a szobámba, meglepődtem, hogy a legegyszerűbb polc is milyen sokba kerül. Így eldöntöttem, hogy magam készítek egy sokkal különlegesebb, egyedi polcot ezekből az alapanyagokból. Ha Te is hasonlót szeretnél nincs másra szükséged, csak 3 db egyforma deszkára, pár db üvegvázára (fontos, hogy az alja és a teteje is sík felületű legyen) és rengeteg parafadugóra! 🙂

1. lépés: vegyél egy üveg bort, és idd meg!
2. lépés: ismételd meg az első lépést 400-szor!
3. lépés:  állítsd össze a polcodat! 🙂

alapanyagok

A polc talpának elkészítéséhez nyugodtan kérj segítséget (ahogyan én is tettem 😛 ).

A polc talpa

A nehezebb része meg is van, ezután csak a vázákba kell tölteni a parafadugót, és egymásra helyezni a polcelemeket! Fontos, hogy alaposan tisztítsuk meg a vázákat, kár lenne, ha az ujjlenyomatok tönkretennék az összhatást. A polc előnye, hogy teljesen új hangulatot adhatsz a szobának, ha kicseréled a váza tartalmát: tehetsz bele színes dolgokat, kavicsokat, kagylókat, potpourrit, stb.

Parafadugó polc

A polc már kész is van, szerintem nagyszerűen mutat! 🙂 Stabil, nyugodtan lehet rá könyveket, dobozokat pakolni!
Ha kedvet kaptatok egy kis barkácsoláshoz, nézzétek meg Pinterest albumunkban milyen nagyszerű dolgokat lehet még egyszerű parafadugókból készíteni: http://www.pinterest.com/kreatipp/wine-corks/

parafadugó polc

Kávégyertya – nem csak függőknek!

A hűvösebb, nyirkosabb időhöz közeledve nálam mindig előkerülnek a polcokról a tavalyról megmaradt mécseseim. Sosincs szívem kidobni őket, de ugyanakkor mégsem olyan szép látvány, ahogy megkopottan, kormosan, már már teljesen üresen sorakoznak az éjjeliszekrényen.

üres mécsesek

üres mécsesek

Idén elhatároztam, hogy végre tényleg kitalálok valamit. Általában az édes, csokis, kávés illatokat kedvelem, amikor gyertya választásra kerül sor, így mindenképp hasonló hatást akartam elérni.

Egy belvárosi borozó teraszán ülve akadt meg a szemem egy asztaldíszen, és ellenállhatatlan kísértést éreztem, hogy azonnal zsebre vágjam és hazavigyem. Végül finomabb eszközökhöz folyamodva inkább úgy döntöttem, hogy elkészítem én magam.:)

Az ötletnek két erőssége volt: van benne káté és gyertya.  Kell ennél több? Sőt… a teamécsest körülölelő kávé babok nem csak dekoratívak, de a felmelegedő teamécses hatására felszabaduló aromának köszönhetően az illatuk is ellenállhatatlan.:)

Tehát amire szükségünk lesz:

üres mécsesek (vagy bármilyen kis tálka, pohár)
kávébabok
teamécsesek
+ tipp aranyozott csomagolópapír dekorcsíknak

  • előkészületek

    előkészületek

Ha üres mécsesekkel dolgozunk, meggyűlhet a bajunk a maradék gyertya faggyú illetve a kanóc eltávolításával. Először kiskanállal kaparjuk fel az üveg aljáról a faggyút és a kanócot, majd áztassuk be a pohárkákat estére egy kis mosogatószeres  vízbe. Másnap reggel öblítsük ki és mosogassuk el őket. Ha még mindig lennének makacsabb darabok, egy kis súrolószerrel azoktól is megszabadulhatunk.

Ezután már csak fel kell töltenünk a poharak alját kávébabokkal, belehelyezni a teamácsest, és pár perc elteltével élvezni a finom kávéaromát.

kávégyetyák

kávégyetyák

Nem garantálom, hogy helyettesíti a napindító frissen lefőzött kávénkat, de tökéletes hangulatot varázsolhat az esti filmezéshez.:)

Természetesen nemcsak kávéfüggő olvasóinkra gondoltunk, pinterest oldalunkon még sok-sok ötletes DYI gyertya megoldást találhattok: http://www.pinterest.com/kreatipp/candle-ideas/

A matricafestés

A matricafestés

Színes üvegmozaikok, Tiffany-üvegek, mesés üvegfestések… Nektek is tetszenek? Nem is olyan nehéz az otthonunkba varázsolni hasonló motívumokat, képeket. Nem is kell hozzá különösebb kézügyesség, és egyszerűen elkészíthető! Bizony, a matricafestésről beszélek! 🙂

Mi a különbség a matricafestés és az üvegfestés között?

A legfontosabb különbség, hogy míg az üvegfestékkel egyből az üveg felületre kell festeni ecsettel, onnan később el nem távolítható a festett minta. Ezzel szemben az üvegmatricával egy átlátszó műanyag fóliára rajzolunk. Száradás után erről a fóliáról a minta leszedhető, és mint egy matricát, ragaszthatjuk rá a kívánt felületre.

Az üvegmatrica festés egy színes, vidám, kreatív technika kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Bárki könnyen megtanulhatja a „fortélyokat”, és a felhasználási lehetőségeknek csak a kreativitásunk szab határt. Az üvegmatrica helyezhető üvegre, kerámiára, csempére, műanyagra, dekorálhatunk vele ablakokat, bögrét, gyertyatartót, dunsztosüveget, tehetjük képkeret üvegére, szekrényre, ajtóra….

Mire van szükségünk?

Sablon: Letölthetjük, kinyomtathatjuk internetről, vehetünk egy színezőt, mesekönyvet is kezünkbe, akár magunk is körberajzolhatunk egy nekünk tetsző mintát. Találunk virágokat, absztrakt formákat, mandalát, mesefigurákat. A választék határtalan. Praktikus olyan mintákat választani, amelyek kontúrjai egyszerűbbek, a közöttük levő tér nagyobb. Ha már belejöttünk, jöhetnek az aprólékosabb minták is!

Fólia: Vékonyabb, matt felületű műanyag fóliákra (mint a papírtartó „bugyik”) érdemes festeni, ezekről száradás után lehúzható az alkotásunk. Vannak merevebb fóliák, melyekről nem tudjuk lehúzni az elkészült művet. Ezek kiválóan alkalmasak például felakasztható díszek készítésére. Mindössze körbe kell vágnunk a kifestett díszt, átlyukasztani és fonalra fűzni.

Kontúr festék: Már 300 forint körüli összegért kaphatóak különböző színben festékek, melyek valamivel töményebbek a minták kitöltésére használtaknál.

Matricafesték: Általában 200-900 forintos áron juthatunk hozzá színes matricafestékekhez. Már rengeteg márka van, kaphatóak egybecsomagolva készletként is, de külön-külön is megvásárolhatunk színeket. Szinte akármilyen árnyalatban találhatunk, hozzájuthatunk átlátszóhoz, csillámoshoz, foszforeszkálóhoz is.

Forrás: http://www.entropy.com.au/media/catalog/product/cache/1/image/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/p/r/prod_7719.jpg

A matricafestés menete

  1. Helyezzük a sablont a fólia alá. Festhetünk közvetlenül az üveglapra is, ezt akkor ajánlom csak, ha a felülete egyenletes és vízszintes, különben lefolyik róla a festék.
  2. A festékek felviteléhez nincs szükség ecsetre, a tubusból finoman kinyomva lehet is egyből festeni. A minta vonalait rajzoljuk át kontúrfestékkel, majd várjuk meg a száradását. (4-5 óra, de ha türelmetlenek vagyunk, 1-2 óra után is óvatosan, a kontúrokra ügyelve folytathatjuk a festést.) A száradási időt azért érdemes kivárnunk, hogy a színek ne folyhassanak össze.
  3. A kontúrfesték száradása után töltsük ki a megfelelő színekkel a körvonalak közti területeket. A buborékokat érdemes kiszúrni tűvel vagy fogpiszkálóval, hogy szép egyenletesen terüljön el a festék. Ha vastagon használjuk a festéket, figyeljünk oda, hogy a szomszédos területeket ne fessük addig, amíg meg nem dermedt legalább a széle az egyik résznek, mert a festék könnyen összefolyhat.
    Az üres részekre érdemes átlátszó festéket kenni, hogy a lehúzásnál ne szakadjon el a „matricánk”. A száradási időt várjuk meg, ez általában 24 óra. Ügyeljünk rá, hogy a száradásig ne nyúljunk bele
  4. A száradás után óvatosan húzzuk le a mintát a fóliáról, finoman helyezzük rá a kívánt felületre, és simítsuk el azon. Az elkészült alkotásokat érdemes magas hőtől és nedvességtől távol tartani, hogy ne lágyuljanak meg.

Reméljük kedvet kaptatok a technika kipróbálásához! Ha kérdésetek lenne, írjatok nyugodtan, és várjuk az elkészült kreatív alkotásokról is a képeket, beszámolókat! 😉

Játékra fel!

Meg szeretnéd lepni a kutyád egy új játékkal? Ha igen, íme egy egyszerű megoldás!

IMG_3457_lg

Szükséged lesz:

-egy elhasznált műszálas pulcsira
-fonálra
-tömésre
-egy tűre

IMG_3433_xl

Először a pulcsit vágd szét attól függően, hogy mekkora játékot szeretnél a blökinek.  Egy kivágott rajzot – például egy csontról – helyezz rá és vágd körbe.

 IMG_3439_xl IMG_3450_xl

Két darab ilyen kivágott csont alakra lesz szükséged. Tűzd őket össze, majd tömd ki! Ezután már csak jó sűrűn varrd össze a két kivágott részt. Négylábú barátod örülni fog! Játékra fel!

IMG_3468_lg

http://www.craftstylish.com